Az Újszínház zenés estet alkotott Bogár László közgazdász világmegfejtéseiből. Most meg is nézhetik.
2017. február 01. 12:22
p
0
0
90
Mentés
„Zenés globalizmus–kritika a színpadon. Bogár László sztárközgazdász és Dörner György színigazgató a Hungaro Együttessel együtt lép fel. A zenekar zenélni fog. A direktor úr – zenész is, színész is – rögtönözni fog, felhasználva az együttes által kiadott Vakelit című kötetet. Bogár László prózát mond, vélhetően a háttérhatalmak titkos működéséről és a »globalogazdi« szerepéről. Az Újszínház közönsége megismerheti a zenés pénzügyi G–dúrt, melynek a G–pontja valójában Globális Gazdaságot jelent” – szól a műsor bemutatása.
A magyar szabadságvágy sorsfordító pillanatokhoz vezetett a történelemben, ma is iránytűként szolgálhat Európa számára – mondja Leslie Mandoki. A Németországban élő zenésszel új lemeze apropóján beszélgettünk forrongó világról, az egykorvolt szabad Európáról és Woodstock mai örököseiről.
Karrierje csúcspontjaként 2016-ban a riói olimpián 100 méter háton, valamint 200 és 400 méter vegyesen lett aranyérmes, 200 méter háton pedig ezüstöt szerzett a most visszavonult Hosszú Katinka.
A szír repülő után most újabb orbitális hazugsággal veszélyezteti az ország biztonságát. Így jutott a Tisza Párt a szír gépeltérítéstől a moldáv autós ámokfutásig.